Fazekasság határtalanul - szakmai programsorozat az utánpótlás nevelés és közösség építés jegyében

(CSSP-E-TARGYALKOTO-SZ-2019-0111)

Egyesületünk ( Tata és Térsége Kézműves Egyesület) több pályázati programra is nyert támogatást az idei évre, mely az elmúlt évekhez hasonló együttműködésekre épült.

CSSP-E-TARGYALKOTO-SZ-2019-0111 azonosítószámú “fazekasság határtalanul-szakmai programsorozat az utánpótlás nevelés és közösség építés jegyében” című nyertes pályázatunk  programjaként 2020.03.16-20-ig Molnárné Tamás Anetta Fazekas mester műhelyében egy alkotói héten vehetnek részt az iskolák szakoktatói által kiválasztott legtehetségesebb fazekas diákjaik, mely felkészítő jutalom tábor, hogy méltón képviselhessék intézményüket az Országos Fazekasmester Találkozó és Konferencia ,,inas párbaj” versenyén. A párbaj   nyertesei (1-2-3.helyezett) egyesületünk (Tata és Térsége Kézműves Egyesület) közreműködésével (kiutazás, szállás, ellátás)  képviselik az intézményt  a Szatmárnémetiben, Zilahon és Nagybányán megrendezésre kerülő szakmai versenyeken is.

Az iskolák kérésére még a hétvégén megkezdtük a programot, így a résztvevő diákoknak nem kellett több alkalommal utazni. Ennek következtében a program március 8. és március 12. között lett megtartva.

 
 

Bővebb felvilágosítás:

Molnárné Tamás Anetta

Tata és Térsége Kézműves Egyesület Elnöke

Tel.:+3670 3785053

E-mail.: molnarneanetta@gmail.com

Close Menu

Home

How it works

Services

Online Management

Pricing

About us

Hosting Tips

Estimate My Income on Airbnb

Increase your Rental income

Using our industry expertise and intimate knowledge of Budapest real estate and hospitality trends, we optimise your Airbnb listing, pricing and occupancy to maximise your profits.

flat12

We take the hassle out of hosting

We take care of everything for your vacation rental from managing your listing & price, key exchange, cleaning, laundry, maintenance and much more so you sit back and relax while your rental earnings grow and your guests go home smiling.

Fully flexible short lets

Whether you wish to rent out your home on Airbnb while you’re on a month-long trip, or you have a spare apartment in the city, our property management solution is designed to adapt to all kinds of schedules. So, you can always come back to your home the way you left it.

Skip to content